1. fejezet

Kicsit késve de itt az 1. fejezet. 

Bözsi gépelte.

1. fejezet 

1581-ben egy késő őszi estén két nő vágott át Hugyag utcáin, egymásról mit sem sejtve. Az ég vérvörösen borult a város fölé, a levegő éles volt és tiszta.

Az egyikük, Szilvi átszaladt a sötét utcán, ami csúszott a gecitől. El is taknyolt, de felkelt úri nő módjára, kihúzta magát és lenyalta a rá ragadt felesleget, majd futott tovább. A családjában mindenki meghalt. Őket sem kímélte az ismert HIV vírus. Kivéve a nővérét Anikót, aki csak simán meghalt. Olyan kedve volt. A jövőben ezt Emo-nak fogják hívni.

Futás közben észrevett pár szexre kiéhezett csajt. Akik őt látván mind tömeges maszturbációba kezdtek.

Az egyik nyálát csorgatva fordult Szilvi felé, majd Szilvi legnagyobb félelmére megszólította.

- Szilvi szivi, a papi kész má’ a cipőkvel? Már nagyon kéne. Mennyi lesz aranyom? Ja tudom, tudom egy feles meg egy menet.

Szilvi ijedten szaladt tovább, mire az egyik kurva hozzá vágta a vibrátorát. Szilvi nagy csattanással vágódott a földhöz, de felpattant és gecis ruhájával mit sem törődve szaladt és elillant a ködös éjszakában.

Céltalanul bolyongott, míg észre nem vette a távolban fenyegetően tornyosuló hegyeket, amelyeket ő csak „árnyékországnak” hívott. Már kiskora óta félt a hegyektől. Sok rosszat hallott róluk.

Eszedbe ne jusson odamenni! – mondogatták neki. – Ott varázslat és gonoszság uralkodik. Nem emberi lények lakhelye az, a Genyok Népét hidegből és sötétségből gyúrták, Isten irgalmazzon annak, aki mégis odamerészkedik…

Szilvit mégis mindig vonzotta az ismeretlen. Nagyon izgatónak találta.

Miközben ezen gondolkodott, gyereksírásra lett figyelmes. Kíváncsi lett ezért elindult a hang irányába.

Nem sokkal később meglátott egy kislányt, aki az anyja csupasz melleire borulva zokogott. Olyan kétévesforma kislány volt.

A gyerek zokogott és cibálta anyját, föl akarta ébreszteni.

Szilvi éretten viselkedett és szeretettel közeledett a kislány felé. Ekkor észrevett egy kiskutyát, ami épp a halott nőn élvezkedett.

Szilvi gyorsan elzavarta, mert félt, hogy a nő szelleme nem tud majd békében nyugodni.

A kislány könnyes szemmel nézett fel rá. Szilvi meghatódott a látványtól, de ebben a pillanatban vibrátor rezgésének zajára lett figyelmes. Tudta, hogy azok a nők jöttek vissza.

- Gyere velem kicsi lány. El kell mennünk. A mamád meghalt. – A kislány tétovázott. Félt otthagyni anyját, de mégis bízott Szilviben és megfogta a kezét.

Szilvi a kislánnyal elindult egy máglyához ahol az AIDS halottait égették. Szörnyen hideg volt és gondolta így melegedhetnek egy kicsit.

- Hogy hívnak? – kérdezte Szilvi a kislánytól, aki értetlenül nézett rá. 

Bizonyára meg van ijedve és nem mer beszélni. – gondolta Szilvi.

- Lássuk csak. Olyan kis szopós szád van. És anyád csöcsén találtalak. Legyen, a neved Szop. – döntötte el.

Útban a máglyarakás felé egy nővel futottak össze, aki a kapunak támaszkodott mintha bármelyik pillanatban összeeshetne.

- Segíthetek? – kérdezte kedvesen Szilvi.

- Rajtam már nem segíthet senki. – mondta a nő és elment.

Hülye kurva! – gondolta Szilvi. – Én megpróbáltam.

Szilvi nem is tudta, hogy ez a nő egy gazdag családból származott és épp újszülött gyerekét tette ki.

Szilvi megállt az erdő közepén, félúton a meleget nyújtó máglya felé. Csecsemősírást hallott. Szop dadogott valamit, talán… „fasza”

- Fasz kéne kicsikém? – kérdezte Szilvi kedvesen. – Rád még nagy jövő vár a sarkon.

A kislány rázta a fejét.  - Nadda. – dadogta újra immár érthetőbben.

Szilvi nem értette mi baja, de elindult megkeresni a csecsemőt.

A kicsi egy szép drága takaróba csavarva feküdt a földön teljesen magára hagyva. Mellette volt egy cumisüveg tele tejjel, ami még meleg volt. Szilvi mit sem törődve az éhes kis csecsemővel és Szop-pal benyakalta az egész üveg tejet.

Szop szomorú szeméből csak úgy áradt az éhség és a megvetés.

- Most mi van? Kajás voltam. Vagy talán azt akarod, hogy szoptassalak? – kérdezte Szilvi.

- Hülye kurva! – mondta Szop majd sípcsonton rúgta Szilvit és elszaladt az erdőbe.

Szilvi megijedt, hogy elvesztheti újdonsült kislányát ezért felkapta a csecsemőt és a kislány után szaladt.

Mikor megtalálta Szop megdermedve állt.

Bent a fák árnyékában egy magas férfi alakja jelent meg,

aki inkább átmenet volt az ember és az állat között. Talán azért keltett ilyen hatást, mert testét hosszú farkasprém borította, fején kucsma volt, amitől úgy látszott, mintha állatfeje lenne. Vállai szinte emberfeletti erőről tanúskodtak. Keskeny szeme Szop-ra villant, pillantása egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes. Fogait kivillantotta, mint a támadó vadállatok. Szilvi csak akkor látta, amikor rávetődött a máglya, lobogó fénye. A férfi mozdulatlanul állt.

- A te gyerekeid? – kérdezte váratlanul.

- Hisz még csak tizenhat éves múltam. Nem vagyok én olyan lány. Most találtam mindkettőt és magamhoz vettem őket.

- Nem akarsz még egy életet megmenteni? – mutatott egy vesztőhelyre ahol épp egy gyönyörű szőke fiút végeztek ki.

Szilvin átvillant a gondolat, hogy két ennyire különböző testvért még sohasem látott. A szép, szőke ifjú a vesztőhelyen és ez a farkasember a sötét, homlokába lógó szöghajával.

- Én nem menthetem meg – folytatta a férfi. – Túl sokan vannak és keresnek engem is. Ha elfognak, már nem segíthetek rajta. De talán te… – Kivett a kezéből egy papírtekercset. – Itt van. Fogd ezt a királyi pecsétes levelet. Mostantól a felesége vagy, és ők itt a gyermekeitek. Itt laktok a környéken. A férjed Bekő Tóni, királyi futár. Téged hogy hívnak?

- Szilvi.

A férfi kellemetlenül felnevetett.

- Bea, te ostoba! Nem hívhatnak Szilvinek, akár egy tudatlan parasztlányt. Gondolj arra, hogy grófnő vagy. Észrevétlenül a zsebébe kell csúsztatnod ezt a levelet és úgy tenned, mintha megtalálnád.

Szilvi egyszerűnek találta a tervet így belement.

- De hogy hinnék el rólam, hogy grófnő vagyok? A ruhám tiszta retek és geci. – vetette fel Szilvi.

- Nem láttad még hogy mibe van bugyolálva a csecsemő?

Szivi végignézett rajta és meglepődve tapasztalta, hogy a kicsi gazdag gyapjútakaróban fekszik. Ilyen csak a nemeseknek van.

A férfi közelebb jött és a takaró egyik csücskével letörölte a vért az újszülött arcáról.

- Hol találtad a gyereket? – kérdezte.

- Az erdő közepén. Kitették, hogy meghaljon.

A férfi kételkedve ráncolta össze a szemöldökét.

- És a kislány is mellette volt?

- Nem. Őrá halott anyja mellett leltem.

- Az AIDS?

- Igen.

- Nagyon bátor vagy. – mondta elismerően a medvebundás.

- A AIDS-től nem félek. Van nálam óvszer. – lengette meg Szilvi az előbb említett tárgyat.

- Nos akkor megteszed? – tért vissza a tárgyra a férfi. - A gyerekek megvédenek az elfogatástól. De el kell neveznünk őket valahogy.

- A kislány Szop, mert olyan kis szopós szája van. A csecsemőről azt se tudom fiú vagy lány. Legyen szerintem dog. Úgy is bűzlik mint egy kutya. De csak egy feltétellel segítek.

- Mégpedig?

- Kérem, uram adjon nekünk szállást. Nincs hol laknunk. – kérlelte Szilvi.

- Rendben van. Kerítek nektek szállást.

- Akkor indulok is. De mi lesz a ruhámmal? Egy grófnő nem jár ilyen rongyokban.

- Igazad van. Nézd csak, mit szólsz ehhez? – kérdezte és a farkasprém alól levetett magáról egy mélykék bársonyköpenyt. Neki a derekáig ért, a lánynak, amikor belebújt, a bokájáig. – Így. Ez legalább eltakarja, amit kell. Fogd szorosan magad köré és vedd le a cipődről a prémdarabokat.

Szilvi úgy tett, ahogy a férfi parancsolta.

- Kívánj szerencsét uram.

A férfi rábólintott.

Szilvi becsukta a szemét egy pillanatra, és mély levegőt vett, mint aki erősen összpontosít. Szorosabban fogta a kislány kezét, és karján a csecsemővel, félelemmel teli szívvel elindult a vesztőhely felé, ahol már a kerékhez kötötték a szerencsétlen ifjú kezét.

A hátán érezte a furcsa férfi pillantását. Szinte égette a hátán a bőrt. Milyen furcsa, különös éjszaka, gondolta. És szinte még el sem kezdődött!